A férfiak nem szeretik a női sofőröket, mert szerintük lassan vezetnek, bizonytalanok és kiszámíthatatlanul közlekednek. Ezzel szemben a nők azzal vádolják a férfiakat, hogy agresszívek a volán mögött, fittyet hánynak a szabályokra és türelmetlenek. De vajon kinek van igaza? Az Autómentő Manó utánanézett, melyik nem képviselői okoznak több balesetet.
Az utóbbi negyven évben folyamatosan emelkedik a női autóvezetők aránya hazánkban, és a legutóbbi statisztikák szerint körülbelül 58-42 százalék a férfiak javára, ami nagyjából megegyezik az európai átlaggal. Ha azonban nemek szerint vizsgáljuk a balesetek elkövetőit, azt látjuk, hogy a férfiak mintegy háromszor-négyszer annyi balesetet okoznak, mint az általuk rossz sofőröknek titulált nők. A férfiak a közúti balesetek nagyjából háromnegyedéért vonhatóak felelősségre, ami azt jelenti, hogy nagyobb arányban hibáznak, mint a gyengébbik nem képviselői.
Mi lehet ennek az oka? Szakértők szerint a nők óvatosabban vezetnek, kerülik a kockázatokat, ritkábbak az olyan női sofőrök, akik száguldással akarják levezetni a feszültségüket. Szintén közismert tény, hogy a nők evolúciósan alkalmasabbak a multitaskingra, vagyis arra, hogy egyszerre több dologra koncentráljanak, márpedig ez a képesség igen hasznos vezetés közben, főként ha még egy-két gyerek is ül a hátsó ülésen. A nőknek jellemzően inkább a parkolással és a tolatással akad gondjuk, és az általuk elkövetett balesetek jelentős százalékát is efféle kisebb anyagi kárral és személyi sérüléssel járó esetek teszik ki, legtöbbször autómentésre sincs szükség.
Ugyanakkor mielőtt pálcát törnénk a férfiak felett, érdemes egy másik szempontot is figyelembe venni, amiről nem szólnak a statisztikák. Mivel a hivatásos sofőrök túlnyomó része férfi, a férfiak átlagosan sokkal több kilométert vezetnek, mint a nők, vagyis pusztán a kiosztott jogosítványok aránya nem mutatja hűen, hogy milyen arányban vesznek részt a közlekedésben. Elképzelhető, hogy azt a 75 százalékot mégsem találnánk olyan soknak, ha azt is tudnánk, hogy 100 levezetett kilométerből átlagosan hányat tesznek meg nők és hányat férfiak.
Az Autómentő Manó tapasztalatai szerint nemtől függetlenül mindenki lehet figyelmetlen és követhet el hibákat, ezért legyünk óvatosak az utakon, és figyeljünk egymásra, hogy ne legyen szükség helyszínelésre és autómentésre.