Az autó a mindennapjaink része, és aki nem egy barlangban él, az tudja, hogy az autózás veszélyekkel jár, az autómentőknek mindig akad dolga, az esti híradó ritkán múlik el súlyos balesetekről tudósító riport nélkül, és sajnos szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki szenvedett már kisebb-nagyobb közlekedési balesetet. Azzal tehát mindenki tisztában van, hogy közlekedni veszélyes, de vajon mennyire? Ennek járt most utána az Autómentő Manó csapata.
Egy 2013-as, világméretű statisztikai kimutatás szerint évente döbbenetesen sok, mintegy 1, 25 millió (!) ember leli halálát az utakon. Vagyis nyolc év alatt Magyarország teljes lakosságának megfelelő mennyiségű ember hal meg valamilyen közlekedési balesetben. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 25 másodpercenként életét veszti valaki közlekedés közben.
Természetesen a világ egyes pontjain nagyon különböző a helyzet, de még az ebből a szempontból legbiztonságosabbnak számító Európában is 85 ezer áldozatot szedtek a közlekedési balesetek a vizsgált évben, ami azt jelenti, hogy 100 ezer lakosra nagyjából 9 haláleset jut. A közlekedés Afrikában a legveszélyesebb, ott nagyjából háromszor akkora az esélye annak, hogy valaki az utakon leli halálát. De az észak-afrikai Líbiában még az afrikai átlagot is messze meghaladja a halálozási ráta, ott ugyanis 100 ezer főre már 73 halálos baleset jut évente.
Autóban ülni persze biztonságosabb, mint motorral vagy biciklivel közlekedni, a kimutatások szerint ugyanis a halálesetek fele motorosokkal, gyalogosokkal vagy biciklisekkel történik. Érdekes statisztikai adat, hogy az áldozatok között sokkal több (77%) a férfi, az pedig szintén sokatmondó, hogy a balesetek közel 60%-ért 15-44 év közötti férfiak a felelősek.
Ezeket az adatokat érdemes összevetni a statisztikailag legbiztonságosabbnak számító légiközlekedéssel, hiszen ugyanabban az évben, vagyis 2013-ban mindössze 188-an (!) veszítették életüket repülőbalesetben, és ez a szám a korábbi években is csak nagyon ritkán lépte át az ezret.
Közlekedni tehát veszélyes, különösen télen, amikor csúsznak az utak és hamar sötétedik, ezért az Autómentő Manó mindenkinek balesetmentes vezetést és kellemes ünnepeket kíván!