Külföldön járva az ember azt tapasztalhatja, hogy meglepően sok 400-500 ezer lakosú város létezik Európában, miközben ez a méret Magyarországon „hiánycikk”. A KSH 2018-as adatai szerint Budapesten 1,75 millió ember él (nem számolva az ingázókat), míg a második legnagyobb városnak számító Debrecenben mindössze 200 ezer. Ez az aránytalanság természetesen a gépjárművek számában és az autómentést igénylő balesetek gyakoriságában is megjelenik.

Hazánkban átlagosan minden második háztartásban van személygépkocsi, ezért nem meglepő, hogy Budapesten mintegy 660 ezer autó amortizálja az utakat és a levegőt napi szinten, de egyes becslések szerint az ingázók autóival és az egyéb szállítójárművekkel együtt ez a szám elérheti, sőt akár meg is haladhatja az 1 milliót (!). Mindeközben az egész országban összesen 3,6 millió személygépkocsit tartanak nyilván. Márpedig a nagy számok törvénye alapján valószínűsíthető, hogy ahol sok az autó, ott sok a baleset is, függetlenül attól, milyen gyártmányú járműből fut a legtöbb az utakon.
A tavalyi évben összesen 16 757 közúti baleset történt Magyarországon, és ennek több mint az egyharmada – 5414 – Budapesten illetve annak vonzáskörzetében, Pest megyében. Ez azt jelenti, hogy átlagosan napi 14 balesetről van szó, tehát minden második órára jut egy csak a fővárosban és környékén. Szerencsére nem minden balesetnél kell autómentőt hívni, a legtöbb jármű képes a „saját lábán” elhagyni a tetthelyet, az autómentéssel foglalkozó cégeknek azonban így is állandó készenlétben kell lenniük, hogy minél előbb a helyszínre tudjanak érni. Az Autómentő Manó csapata büszke arra, hogy Budapest területén belül bárhová oda tud érni a hívástól számított 30-45 percen belül, bármely napszakban, akár hétvégén vagy ünnepnapokon is.

Ne feledjük, az autózás veszélyes üzem. 2018-ban 563 ember veszítette életét a magyar utakon, tehát ritkán múlik el úgy nap, hogy ne történne halálos kimenetelű baleset. Súlyos sérüléssel járó baleset pedig szinte minden második órában történik hazánkban. Vezessünk óvatosan, vigyázzunk a magunk és mások testi épségére!